Earn 50$

2009. március 20., péntek

PIRAMISOK:ŐSI SIREMLÉKEK


A legelső piramisokat az egyiptomiak emelték, a legrégebbi a harmadik dinasztiabeli fáraó, Dzsószer (kb. i.e. 2668-2649) siremlékének készult. A rákövetkező ezer évben minden jelentősebb fáraó épittetett piramist magának. A legnagyobb Kheopsz piramisa, mely hosszú időn át igényt tartatott a világ legmagasabb épitményének cimére- kb. i.e.2580-tól i.sz.1307-ig, amikor is a lincolni katetdrális túlszárnyalta. A közép-amerikai piramisok jóval később épültek, és inkább templomként szolgáltak, semmint siremlékként.

A Hold Piramisa, Teotihuacán, Mekszikó

A piramis 1900 négyzetméter alapterületű, a város középpontja lehetett, épitése i.e.30 körül kezdőthetett. A város másik nagy piramisát a Napnak szentelték, a Napot és a Holdat arannyal boritott hatalmas kőbálványok jelképezték.

A gizai piramisok, Egyiptom

Kairótól dél-nyugatra található a világ legmagasabb piramisa, mely ma 134 méter magas- az idő valamennyit lekoptatott eredeti 144 méteres magasságából. A becslések szerint 2,3, millió mészkőtömbből áll melyeknek mindegyike 2,5,tonnát nyom. A három gizai piramis legnagyobbját Kufu épitette, aki i.e.2589-2566-ig uralkodott az ősi Egyiptomban. Apja , Szneferu uralkodása alatt váltotta fel a lépcsőzetes piramisokat a simafalú forma.

A Jós piramisa, Uxmal, Mexikó

Uxmal maja város Yucatán északi részén található. Piramisának teljes magassága 34 méter, négy részből épül fel, formája szokatlan módon elliptikus. Tetején egy templom áll, melyet két lépcsősoron lehet megközeliteni. A helyreállitási munkálatok során kiderült, hogy a piramis legalább öt szakaszban épült, a maja szokásnak megfelelően a régire ráépitették az újabb piramist. A név onnan származik, hogy a legenda szerint volt egyszer egy törpe, aki jóstehetségének köszönhetően végül király lett, és ő épitette magának ezt a fenséges piramist.

4 megjegyzés:

Vilhelm man írta...

Iti doresc o primavara frumoasa!

gaerielvaclavik írta...

Aims to Bring Back the Nightlife in Las Vegas - DrMCD
I recently had a question to 인천광역 출장마사지 share with you: Is the buffet 문경 출장샵 “The Buffet at Harrah's 평택 출장마사지 Las Vegas” worth your time and time again? 평택 출장마사지 The 서귀포 출장안마 Buffet at Harrah's

shite írta...

ji863 replica bags designer iy914

seauseighsh írta...

qd683 bwjerseys he665