A HUMBER-HÍD

A világ leghosszabb egynyílású függőhídja a Humber-folyó tölcsértorkolata felett ível át, összeköttetést teremtve az angliai Humberside megye két része között. Amellett, hogy a világ leghosszabb hídja - 1410 méter -, a világ leggyorsabban duzzadó adóssága is terheli.1981-es megnyitása óta az áthaladó járművektől beszedett hídpénz nem fedezte az építésére felvett kölcsönök kamatait sem, így az adósság egyre növekszik. A forgalom soha meg sem közelítette az építkezés előtt becsült méreteket. Mindezek ellenére maga a híd vitathatatlanul gyönyörű szerkezet, merész mérnöki alkotás.
A Humber-hidat egy angol cég, a Freeman Fox & Partners tervezte. Két masszív acélkábel tartja, melyeket szilárdan rögzítettek a két parton, és a toronypillérek tetejéről kiindulva láncos felfüggesztésű ívet alkotnak a folyó felett. A hídpályát formáló lapos betonelemeket magas húzófeszültségű acélkötelek erősítik a kábelekhez. Általában ezt a szerkezetet allcalmazzák a nagy fesztávolságú hidaknál, mint amilyen például a New York-i Ueranzo Narrows-híd, az isztambuli Boszporusz-híd vagy az Angliát és Wales-t összekötő Severn-híd (az utóbbi kettő szintén a Freeman Fox munkája).
Az első szakaszban elkészítették a két toronypillér alapját. Az északi parton az alap szilárd mészkőrétegre épülhetett, mely Hessle-nél egészen a felszín közelében van. A déli parton már kissé nehezebb volt a helyzet, mivel itt 30 méterrel a felszín alatt agyagra bukkantak. A déli toronypillért a parttól 250 méterre, a folyóban építették meg. Hogy szilárd legyen az alap, hatalmas, kör alakú beton keszonokat alkalmaztak, melyek saját súlyuknál fogva fokozatosan lemerültek, míg végül alsó szélük 4 méterre mélyedt az agyagrétegbe. A víz azonban állandóan elmosta a bentonitot, melyet arra használtak, hogy síkosabbá tegyék a beton felületét, és megkönnyítsék a talajba való behatolást. Ez nagy nehézségeket és tetemes késedelmet okozott, a keszonok magasságát növelni kellett, és 6000 tonnányi acélrudat kellett átmenetileg a tetejükre rakni, hogy valóban végső helyükre süllyedjenek.
A toronypillérek vasbetonból készültek, 80 méter magasak, építésükkel naponta 1,8 métert haladtak. A híd déli végénél található Bartontorony mindössze tíz hét alatt készült el.
A hídépítés első lépése az volt, hogy hat drótkötél kifeszítésével egy átmeneti hidat állítottak
fel a folyón. Az átmeneti szerkezet arra kellett, hogy a munkások tudjanak a folyó felett dolgozni, mí felállí ák a főtartókábeleket, mel ek 11000 tonna acéldrótból állnak. A kábeleket a helyszínen sodorták drótszálakból, míg el nem érték a szükséges 67 centiméteres átmérőt. Helyenként bilincseket erősítettek hozzájuk, ezek rögzítik a hídtest tartókábeleit. Végül vörös ólompasztával és 3,5 milliméteres dróttal vonták be őket, ezután következett öt rétegben a festék, ami az időjárás viszontagságai ellen véd. Miután helyükre kerültek a hídpályát alkotó betonelemek, utolsó lépésként lerakták az útburko latot, egy 3,8 centiméteres masztix aszfaltréteget, amely elég sűrű ahhoz, hogy megakadályozza a víz beszivár ását, a anakkor kellően hajlékony is. Összesen 3500 tonna aszfaltot használtak fel.
Semmi kétség, hogy esztétikai és mérnöki szempontból a híd sikeresnek mondható. Bár a terv különösebben nem törekszik a szépségre, szigorú matematikai egyszerűsége önmagában is megragadó.
A Humber-hidat kezelő bizottság üzleti jelentései már sokkal kevésbé gyönyörűek. Részben a Barton-torony alapozásának késedelmei miatt a hidat határidőn túl adták át. A munkálatok 1973 áprilisában kezdődtek, de a forgalom csak 1981-ben indulhatott meg. A költségek is rendkívüli módon megnövekedtek, bár ez főként az inflációnak tudható be. Az 1972-ben becsült 28 millió font helyett végül 90 millióba került a híd. A felgyülemlett kamatokkal együtt ez 151 milliós adósságot jelentett a megnyitásakor. Azóta az összeg csak egyre nő. 1987-ben az adósság már 300 millió volt, 1989-ben 350 millió. A Freight Transport Association kalkulációja szerint, ha nem történik valami, 2023-ra 21500 millióra fog duzzadni, 2043-ra pedig csillagászati összegre, 248 247 millióra. Habár a hídpénzből kb. 9 millió font folyik be évente, ez nem elég, és a díj felemelése sem segítene sokat, hiszen akkor még kevesebben vennék igénybe ezt az útvonalat. Az autók áthaladásáért 1,60 fontot kell fizetni, ami már így is a legmagasabb Angliában. Van azonban egy halvány reménysugár: a brit kormány, mely a pénzt kölcsönözte, talán hozzájárul az adósság egy részének elengedéséhez.