A Földre sokkal több energia sugárzik a Napból, mint amennyit az emberiség valóban felhasznál. Az az energiamennyiség, mely napfény formájá¬ban csak az Egyesült Államok területére jut, több mint kétszerese a világ összes olaj- és szénfel¬használással termelt energiájának. A napenergia hatalmas erőforrás: egy napsütéses napon fél négyzetméternyi területre kb. 1000 megawatt energia esik. Felhős időben csak egyötöde.
Hogy a Nap energiáját kellőképpen kihasz¬náljuk, a napsugarakat koncentrálni kell. Ezt már az ókorban is tudták. Arkhimédesz i. e. 214¬ben állítólag úgy pusztított el egy római hajó¬flottát Siracusánál, hogy a parton felállított tük¬rökkel öszegyűjtötte és rájuk irányította a Nap sugarait. Az athéniek és az aztékok az oltáraikon égő szent tüzet konkáv tükrök segítségével gyúj¬tották meg, de minden táborozó és kempingező is jól ismeri ezt a módszert. A XVIII. században
egy svájci fizikus, Horace-Benedict de Sauss úgy főzött levest, hogy lencsékkel a kályhá összpontosította a Nap sugarait, a híres ké kus, Antoine Lavoisier pedig 1772-ben két 1 cse felhasználásával egy nap-kályhát tervez Ezzel képes volt 1500 Celsius fokot is megh dó hőmérsékletet előállítani.
A napenergia ily módon való felhasználása ú látszik, különösen izgatja a franciákat.1945-ben Francia Tudományos Kutatási Központ (CNSR) felkért egy Felix Trombe nevű kémikust, aki a ma¬gas hőmérsékleten olvadó, hőálló anyagokkal fog¬lalkozott, hogy tanulmányozza a napenergiában rejlő lehetőségeket. Trombe egy 1,8 méter átmérő¬jű régi radart használt fel, melynek a belső felét, hogy fényvisszaverő felületet nyerjen, ezüsttel von¬ta be, és sikerült is 3300 fokot meghaladó hőmérsék¬letet elérnie. Ezután felállítottak egy laboratóritunot a Pireneusok nyugati részén, a Montlouis-erőd¬nél, és itt folytatták a kísérleteket. Később a közel¬ben, Odeillóban épült meg a világ egyik legna¬gyobb és legsikeresebben működő napkohója.
Az odeillói napkohó több síktükörből áll, me¬lyek egy hegyoldal teraszos lejtőjén sorakoznak, és egy 41 méteres parabolatükörre vetítik a nap¬sugarakat. A nyolc teraszon 63 síktükör áll, me¬lyeket heliosztátnak neveznek. A heliosztátok függőlegesen és vízszintesen is mozgathatók, hogy követni lehessen velük a Nap járását, és a sugarak mindig pontosan essenek a központi parabolatükörre. A tükrök mozgatása automa¬tikusan megy végbe, hidraulikus meghajtással. A hidraulikus rendszert egy komputer vezérli.
A rögzített parabolatükör fókuszálja a ráhul¬ló sugarakat. A parabolatükörnek az a jellegze¬tessége, hogy a párhuzamosan érkező fénysuga¬rakat úgy veri vissza, hogy mind ugyanazon a ponton haladnak át, a tükör fókuszpontján; Odeillóban ez 17,5 méterrel a parabolatükör előtt van. Maga a tükör 9500 kisebb tükörből áll, mindegyikük 45 centiméteres és négyszögletes. A teljes tükörfelület 1860 négyzetméternyi. A tü¬kör által visszavert fény egy kohóba vetül, mely egy torony tetején, a tükör fókuszpontjában áll. Az össszes hő nem egy pontban koncentrálódik, hanem egy 40 centiméteres átmérőjű területen. Rendkívül magas hőmérséklet, akár 3800 Cel¬sius fok is létrehozható.
Mivel a Pireneusokban nagyon tiszta a levegő, a tükrökön alig rakódik le szennyeződés, de azt is eltávolítja a fagy és a hó. A heliosztátokat legfel¬jebb kétévenként kell tisztítani, míg a parabolatü¬kör 16 éves működése alatt mindössze kétszer ke¬rült erre sor. A kohó minden évben mintegy 1200 órán át dolgozik, hidraulikus és elektronikus be¬rendezései alig igényelnek karbantartást.
A napkohó nagy előnye, hogy igen intenzív hőforrás, és nagyon tiszta. Eltérően minden más módszertől, mellyel ilyen nagy hőmérsékletet le¬het nyerni, nincs semmiféle szennyező hatása, ezért nagy hasznát lehet venni olyan anyagok létrehozásánál, mint például a vanádium-oxid félvezető, amit egyes Kodak-filmekhez használ¬nak. Arra is alkalmas, hogy vizsgálják vele az anyagoknak a hirtelen hőmérséklet-változással szembeni ellenállóképességét. Speciálisan lehű¬tött zsaluk felhasználásával a hő ki-be kapcsolha¬tó, akár egytized másodpercenként váltakozva is, amitől a legtöbb anyag összetöredezik. Ezzel a módszerrel tesztelik a termál kerámialapokat, melyekkel az amerikai űrkompokat, és a rakéták védőburkolatát védik.
Természetesen van egy másik módja is annak, hogy felhasználjuk a Nap koncentrált melegét. Ha gőzt fejlesztünk vele, azzal elektromos áramot le¬het termelni, szén, olaj vagy nukleáris energia fel¬használása nélkül. Odeillo közelében van egy 2,5 megawattos erőmű, mely ezen az elven működik: 200 tükröt rendeztek el félkörben, melyek egy 98 méter magas torony felé vetítik a napsugarakat. Ez a legnagyobb napenergia-erőmű Európában, és csak a kaliforniai Barstowban működő Solar I. előzi meg. Ebben az erőműben 1818 tükörrel fóku¬szálják a napsugarakat egy 77 méter magas to¬rony tetején levő gőzfejlesztőre. A Solar L, melyet 1982-ben próbáltak ki, 10 megawattot képes ter¬melni, megépítése 141 millió dollárba került. A Mohave-sivatagban helyezkedik el, ahol évente több mint háromszáz a napsütéses napok száma. Mintegy 40 hektárnyi területet foglal el, ami jelzi, milyen sok hely szükséges egy napenergia-erő¬műhöz, még ilyen ideális körülmények között is. Hogy az Egyesült Államok teljes energiaigényét napenergiával elégítsék ki, ahhoz a sivatagi terü¬letek nagy részét erőművekkel kellene betelepí¬teni. Az olyan országok, mint például Anglia, ahol kevés a napsütés, aligha győznék hellyel.
Az odeillóitól eltérően a barstowi erőműnek nincs parabolatükre. A napsugarat követő tük¬rök egyetlen „vevőkészülékre" verik a fényt,
mely a torony tetején helyezkedik el. Ez egy cső¬rendszerből áll, mely feketére van festve, hogy minél jobban elnyelje a fényt, és folyadék kering benne. A legegyszerűbb erőművekben a folya¬dék víz, amit a nagy hő gőzzé alakít át; az elekt¬romos áramot hagyományos turbinák termelik. Másutt sóoldatot használnak, ami kiváló hő¬tároló anyag, és így nem okoz problémát a magas nyomású gőz kezelése sem. A sóoldatot a kon¬centrált napsugarak felmelegítik, csöveken át a földig vezetik, ahol átadja a hőt a víznek, így gőz keletkezik, ami aztán elektromos áramot termel.
A barstowi erőmű után több hasonló is épült az Egyesült Államokban. 16 délnyugati állam¬ban készült felmérés szerint akár 13 000 mega¬watt napenergia is termelhető így, amivel megta¬karítható a jelenlegi erőművekben felhasznált olaj és gáz 11%-a.
Earn 50$
2009. március 20., péntek
Klopátra tűje
Az ókori egyiptomi civilizáció legkiemelkedőbb emlékei közé tartoznak az obeliszkek, ezek ez egyetlen gránittömbből kifaragott, kicsúcsosodó végű, negyszögletes oszlopok, melyeknek felületet simára csiszolták, majd feliratokkal és rajzokkal diszitették.Az obeliszkek közel 4000 esztendővel ezelőtt készültek, alkotóiknak csak a legalapvetőbb szerszamok és eszközök áltak rendelkezésükre.
A legnagyobb egyiptomi obeliszk, mely több mint 30 méter magas és közel 455 tonnlát nyom, III. Tuthmószisz fáraó parancsára készült, és ma a római Pizza San Giovanni in Lateranó-t ékesiti. Egy ennél is nagyobb méretü oszlop hevrer befejezetlenül az Asszuán közelében lévő kőbányában , ahol az obeliszkek kőtömbjeit fejtették. A két legérdekesebb obeliszk szintén III. Tuthmószisz megbizásából készült, ezek a mai Kairótól északra található heliopoliszi Nap-templom bejáratát diszitettek. Később „Kleopátra tűi” néven lettek ismertek, az egyik Londonba került, a másik New Yorkba. De vajon hogyan faragták ki az egyiptomiak ezeket az oszlopokat fémeszközök nélkül? Hogyan szállitották el őket kerék nélkül, és hogyan állitották fel hiszen nem ismerték sem a darut, sem az álványozás módszerét, sőt, az emelőcsigát sem.
Az obeliuszkek valószinüleg részben vallási, részben szertartási funkciót töltöttek be. A nap isten tiszteletére emelték őket , legelőször Heliopoliszban, mely a napkultusz központja volt. Az oszlopok feliratai azonbana földi uralkodók tetteitdicsőitették, Kleopátra tűinek minden oldalán feliratokat találunk amelyek bevésett hieroglifákat dicsőitenek.
Kleopátra tűi vörös gránitból készültek,mely ugyanabból az aszuani kőbányából származott, ahol a befelyezetlen mű hever. Ez lett volna a világ legnagyobb obeliszkje-több mint 40 m magas és 1168 tonna súlyú-, de a kifejtés közben a munkások egy repedést fedeztek fel a gránitban, és otthagyták. A régészek számára rendkivül fontos ez a lelet.
A kőfejtést irányitó mérnökök először kijelölték azt a területet ahonnan egy darabban kifejthető a hibátlan gránittömb. Ehhez próbafúrásokat végeztek a sziklában. Ha sikerült kiválasztani a területet, legelőször simára csiszolták a szikla felszinét. Ezután téglákat fórósitottak fel, ráhelyezték a sziklára, majd meglocsolták őket hideg vizzel, amitől enyhén megrepedezett a szikla felszine.
Ezután az obeliszk két oldalán árkokat vájtak a kőbe. Munkamódszerükre a kőbányában találtdolerit kőgolyók alapján következtethettünk. Ezek a tiz-harminc centiméter átmérőjű, öt kilógram körüli kőgolyók a sivatagban hevernek szerteszét, onnan hozták őket a bányába. A köveket a mgasba emelték, majd ráejtették őket a sziklára, igy törték össze. A munkát a munkafelügyelő ritmikus kántálása vezényelte.
Nagyon lassan haladtak valószinüleg fél évig, egy évig is eltartott, amig sikerült kivájni a kellő mélységű árkot. A következő lépésben el kellett választani az obeliszk alsó lapját a sziklától. Először kivájtak egy fojosószerű részt az obeliszk alatt, aztán fagerendákkal támasztottak meg alulról, amint folyamatosan, vizszintesen haladtak a kivájással. Eggyes vélemények szerint faékeket is használtak, mások úgy vélekedtek, itt is a dolerit kőgolyókat alkalmazták.
Az obeliszk diszitése valószinüleg már a kőbányában elkezdődött, bár az is lehet hogy a végső simitásokcsak akkor történtek meg, amikor az obeliszk már a helyén állt.
A következő feladat az volt hogy az obeliszket kiemeljék az árokból és bárkákkal elszálitsák a Niluson a felállitás helyére.Nem használtak fagörgőket a vontatáshoz , de legalább 6000 embere és 40 kötélre volt szükség. Feltételezés szerint a bárkákat kihúzták a Nilus partjár és mélyen beásták őket a homokba. Az obeliszket viszont homokpadkára helyezték, majd fokozatosan kiásták alóla a homokot és igy emelték át a bárkákra. Amikor megjött az áradás, viz megemelte a bárkákat, és megkezdődhetett a nagy utazás.
III.Tuthmószisz legalább hét obeliszket állitott fel: ötöt Thébában, kettőt pedig Helipoliszban. Ezekből négy maradt ránk de egyik sincs az eredeti helyén. Kleopátra két tűjének különösen hányatott volt a sorsa. 1500 éven át Heliopoliszban álltak, miközben Egyiptom hol az etiópok , hol a perzsák igáját nyögte, majd a görögök hódititták meg Nagy Sándor vezetésével. Kleopátra i.e. 30-ban halt meg, ekkor a két obeliszket atengerparti palotájának kapujához szállitották. Évszázadokkal később ragadtak rájuk a “Kleopátra tűi” elnevezés.
Ezen a helyen álltak tehát az obeliszkek újabb 1500 évig, miközben Kleopátra plotája lassan rommá lett. Nem tudjuk pontosan, hogy mikor történt, de az egyik obeliszk idővel ledőlt. 1798-ban a hatalmat visszanyert törökök hozzájárultak, hogy a brittek magukkal vigyék Angliába a ledőlt obeliszket.
Az angolok végül csak 75 esztendő múltán hajtották végre a tervüket, mialatt az obeliszk továbbra is ott hevert a homokban, kitéve a kiváncsiskodó túristáknak, akik nagy előszeretettel véstek le róla kis darabokat szuvenir gyanánt. 1867-ben komoly veszélybe került , ugyanis egy Giovanni Demetrio nevű görög kereskedő épitkezés céljából felvásárolta a földterületet. Mivel elmozditani nem tudta volna, épitőanyagként akarta felhasználni. Kleopátra tűje Sir James Alexander tábornoknak köszönhette megmenekülését, aki elszállitotta az obeliszket a területről.
Egy speciális, henger alakú hajót terveztek a 185 tonnás obeliszk szállitásához. Aig nyugodt volt a tenger, nem is volt semmi baj, amikor azonban a Viscayai-öbölben jártak, kitört a vihar és a Cleopátrának nevezett hajó egyszerüen eltünt, de a Fitzmaurice hajó felfigyelelt a már-már sülyedő hajóra, és nagy nehézségek árán sikerült bevontatnia Ferrol kikötőjébe. Innen aztán végül felvontatták a Temzén, és az obeliszket felállitották jelenlegi helyén, a londoni Temze-parton. Az obeliszk párját az Egyesült Államokba szállitották egy jóval biztonságosabb tengeri járművel, és a New York-i Central Parkban állitották fel.
A két obeliszket-valamint Párisban, Isztambulban és Rómában található társaikat- még azelőtt szállitották el Egyiptomból mig a nyugatiaknak megszólalt volna a lelkiismerete. Róma még az ókorban szerezte tizenhárom obeliszkből álló gyüjteményét, az isztambúliak is ókori szerzemények, London, Párizs és New York azonban a XIX. Században tettek szert obeliszkjeikre. A modern épületek mellett, szinte észrevétlenül állnak, mig Egyiptomban az emberek vagyonokat fizetnének hogy eredeti környezetben láthassák őket.
A legnagyobb egyiptomi obeliszk, mely több mint 30 méter magas és közel 455 tonnlát nyom, III. Tuthmószisz fáraó parancsára készült, és ma a római Pizza San Giovanni in Lateranó-t ékesiti. Egy ennél is nagyobb méretü oszlop hevrer befejezetlenül az Asszuán közelében lévő kőbányában , ahol az obeliszkek kőtömbjeit fejtették. A két legérdekesebb obeliszk szintén III. Tuthmószisz megbizásából készült, ezek a mai Kairótól északra található heliopoliszi Nap-templom bejáratát diszitettek. Később „Kleopátra tűi” néven lettek ismertek, az egyik Londonba került, a másik New Yorkba. De vajon hogyan faragták ki az egyiptomiak ezeket az oszlopokat fémeszközök nélkül? Hogyan szállitották el őket kerék nélkül, és hogyan állitották fel hiszen nem ismerték sem a darut, sem az álványozás módszerét, sőt, az emelőcsigát sem.
Az obeliuszkek valószinüleg részben vallási, részben szertartási funkciót töltöttek be. A nap isten tiszteletére emelték őket , legelőször Heliopoliszban, mely a napkultusz központja volt. Az oszlopok feliratai azonbana földi uralkodók tetteitdicsőitették, Kleopátra tűinek minden oldalán feliratokat találunk amelyek bevésett hieroglifákat dicsőitenek.
Kleopátra tűi vörös gránitból készültek,mely ugyanabból az aszuani kőbányából származott, ahol a befelyezetlen mű hever. Ez lett volna a világ legnagyobb obeliszkje-több mint 40 m magas és 1168 tonna súlyú-, de a kifejtés közben a munkások egy repedést fedeztek fel a gránitban, és otthagyták. A régészek számára rendkivül fontos ez a lelet.
A kőfejtést irányitó mérnökök először kijelölték azt a területet ahonnan egy darabban kifejthető a hibátlan gránittömb. Ehhez próbafúrásokat végeztek a sziklában. Ha sikerült kiválasztani a területet, legelőször simára csiszolták a szikla felszinét. Ezután téglákat fórósitottak fel, ráhelyezték a sziklára, majd meglocsolták őket hideg vizzel, amitől enyhén megrepedezett a szikla felszine.
Ezután az obeliszk két oldalán árkokat vájtak a kőbe. Munkamódszerükre a kőbányában találtdolerit kőgolyók alapján következtethettünk. Ezek a tiz-harminc centiméter átmérőjű, öt kilógram körüli kőgolyók a sivatagban hevernek szerteszét, onnan hozták őket a bányába. A köveket a mgasba emelték, majd ráejtették őket a sziklára, igy törték össze. A munkát a munkafelügyelő ritmikus kántálása vezényelte.
Nagyon lassan haladtak valószinüleg fél évig, egy évig is eltartott, amig sikerült kivájni a kellő mélységű árkot. A következő lépésben el kellett választani az obeliszk alsó lapját a sziklától. Először kivájtak egy fojosószerű részt az obeliszk alatt, aztán fagerendákkal támasztottak meg alulról, amint folyamatosan, vizszintesen haladtak a kivájással. Eggyes vélemények szerint faékeket is használtak, mások úgy vélekedtek, itt is a dolerit kőgolyókat alkalmazták.
Az obeliszk diszitése valószinüleg már a kőbányában elkezdődött, bár az is lehet hogy a végső simitásokcsak akkor történtek meg, amikor az obeliszk már a helyén állt.
A következő feladat az volt hogy az obeliszket kiemeljék az árokból és bárkákkal elszálitsák a Niluson a felállitás helyére.Nem használtak fagörgőket a vontatáshoz , de legalább 6000 embere és 40 kötélre volt szükség. Feltételezés szerint a bárkákat kihúzták a Nilus partjár és mélyen beásták őket a homokba. Az obeliszket viszont homokpadkára helyezték, majd fokozatosan kiásták alóla a homokot és igy emelték át a bárkákra. Amikor megjött az áradás, viz megemelte a bárkákat, és megkezdődhetett a nagy utazás.
III.Tuthmószisz legalább hét obeliszket állitott fel: ötöt Thébában, kettőt pedig Helipoliszban. Ezekből négy maradt ránk de egyik sincs az eredeti helyén. Kleopátra két tűjének különösen hányatott volt a sorsa. 1500 éven át Heliopoliszban álltak, miközben Egyiptom hol az etiópok , hol a perzsák igáját nyögte, majd a görögök hódititták meg Nagy Sándor vezetésével. Kleopátra i.e. 30-ban halt meg, ekkor a két obeliszket atengerparti palotájának kapujához szállitották. Évszázadokkal később ragadtak rájuk a “Kleopátra tűi” elnevezés.
Ezen a helyen álltak tehát az obeliszkek újabb 1500 évig, miközben Kleopátra plotája lassan rommá lett. Nem tudjuk pontosan, hogy mikor történt, de az egyik obeliszk idővel ledőlt. 1798-ban a hatalmat visszanyert törökök hozzájárultak, hogy a brittek magukkal vigyék Angliába a ledőlt obeliszket.
Az angolok végül csak 75 esztendő múltán hajtották végre a tervüket, mialatt az obeliszk továbbra is ott hevert a homokban, kitéve a kiváncsiskodó túristáknak, akik nagy előszeretettel véstek le róla kis darabokat szuvenir gyanánt. 1867-ben komoly veszélybe került , ugyanis egy Giovanni Demetrio nevű görög kereskedő épitkezés céljából felvásárolta a földterületet. Mivel elmozditani nem tudta volna, épitőanyagként akarta felhasználni. Kleopátra tűje Sir James Alexander tábornoknak köszönhette megmenekülését, aki elszállitotta az obeliszket a területről.
Egy speciális, henger alakú hajót terveztek a 185 tonnás obeliszk szállitásához. Aig nyugodt volt a tenger, nem is volt semmi baj, amikor azonban a Viscayai-öbölben jártak, kitört a vihar és a Cleopátrának nevezett hajó egyszerüen eltünt, de a Fitzmaurice hajó felfigyelelt a már-már sülyedő hajóra, és nagy nehézségek árán sikerült bevontatnia Ferrol kikötőjébe. Innen aztán végül felvontatták a Temzén, és az obeliszket felállitották jelenlegi helyén, a londoni Temze-parton. Az obeliszk párját az Egyesült Államokba szállitották egy jóval biztonságosabb tengeri járművel, és a New York-i Central Parkban állitották fel.
A két obeliszket-valamint Párisban, Isztambulban és Rómában található társaikat- még azelőtt szállitották el Egyiptomból mig a nyugatiaknak megszólalt volna a lelkiismerete. Róma még az ókorban szerezte tizenhárom obeliszkből álló gyüjteményét, az isztambúliak is ókori szerzemények, London, Párizs és New York azonban a XIX. Században tettek szert obeliszkjeikre. A modern épületek mellett, szinte észrevétlenül állnak, mig Egyiptomban az emberek vagyonokat fizetnének hogy eredeti környezetben láthassák őket.
A VILÁG LEGNAGYOBB ORSZÁGÚTJAI
A legrégebbi országutak egyszerű kitaposott ösvé¬nyek voltak, melyek azonban idővel kereskedelmi útvonalakká fejlődtek. Leghíresebb a Perzsiát és Kínát összekötő selyemút.
Az első kövezett utakat az egyiptomiak épí¬tették, akik csiszolt kövekkel rakták ki az útvona¬lat, melyen a piramisokhoz szükséges kőtömbö¬ket szállították. A legkiválóbb útépítők azonban a rómaiak voltak, akik egész birodalmukat utak¬kal hálózták be.
A kerekes járművek elterjedésével egyre in¬kább szükségessé vált a jobb úthálózat; az angol mérnökök által épített első vámköteles utaktól az 1930-as évek autósztrádáin át jutottunk el a mai soksávos autópályákhoz.
Az első kövezett utakat az egyiptomiak épí¬tették, akik csiszolt kövekkel rakták ki az útvona¬lat, melyen a piramisokhoz szükséges kőtömbö¬ket szállították. A legkiválóbb útépítők azonban a rómaiak voltak, akik egész birodalmukat utak¬kal hálózták be.
A kerekes járművek elterjedésével egyre in¬kább szükségessé vált a jobb úthálózat; az angol mérnökök által épített első vámköteles utaktól az 1930-as évek autósztrádáin át jutottunk el a mai soksávos autópályákhoz.
PIRAMISOK:ŐSI SIREMLÉKEK
A legelső piramisokat az egyiptomiak emelték, a legrégebbi a harmadik dinasztiabeli fáraó, Dzsószer (kb. i.e. 2668-2649) siremlékének készult. A rákövetkező ezer évben minden jelentősebb fáraó épittetett piramist magának. A legnagyobb Kheopsz piramisa, mely hosszú időn át igényt tartatott a világ legmagasabb épitményének cimére- kb. i.e.2580-tól i.sz.1307-ig, amikor is a lincolni katetdrális túlszárnyalta. A közép-amerikai piramisok jóval később épültek, és inkább templomként szolgáltak, semmint siremlékként.
A Hold Piramisa, Teotihuacán, Mekszikó
A piramis 1900 négyzetméter alapterületű, a város középpontja lehetett, épitése i.e.30 körül kezdőthetett. A város másik nagy piramisát a Napnak szentelték, a Napot és a Holdat arannyal boritott hatalmas kőbálványok jelképezték.
A gizai piramisok, Egyiptom
Kairótól dél-nyugatra található a világ legmagasabb piramisa, mely ma 134 méter magas- az idő valamennyit lekoptatott eredeti 144 méteres magasságából. A becslések szerint 2,3, millió mészkőtömbből áll melyeknek mindegyike 2,5,tonnát nyom. A három gizai piramis legnagyobbját Kufu épitette, aki i.e.2589-2566-ig uralkodott az ősi Egyiptomban. Apja , Szneferu uralkodása alatt váltotta fel a lépcsőzetes piramisokat a simafalú forma.
A Jós piramisa, Uxmal, Mexikó
Uxmal maja város Yucatán északi részén található. Piramisának teljes magassága 34 méter, négy részből épül fel, formája szokatlan módon elliptikus. Tetején egy templom áll, melyet két lépcsősoron lehet megközeliteni. A helyreállitási munkálatok során kiderült, hogy a piramis legalább öt szakaszban épült, a maja szokásnak megfelelően a régire ráépitették az újabb piramist. A név onnan származik, hogy a legenda szerint volt egyszer egy törpe, aki jóstehetségének köszönhetően végül király lett, és ő épitette magának ezt a fenséges piramist.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)
