Earn 50$

2009. április 9., csütörtök

A GRAND COULEE-GÁT

A GRAND COULEE-GÁT


A világ legnagyobb betongátja a Columbia fo¬lyót szeli ketté Washington államban, az Egye¬sült Államok északnyugati részén. Ez a világ egyik leghatalmasabb vízierőműve, öntözőszi¬vattyúi olyan erősek, hogy az Egyesült Államok legtöbb folyóját teljesen ki lehetne szárítani ve¬lük. Megépítése kiemelkedő teljesítmény volt: a gazdasági válság éveiben zajlott, az ország egy elszigetelt, alacsony népsűrűségű területén. Az építkezés része volt Franklin Roosevelt prog¬ramjának, mely a gazdasági fellendülést és a munkahelyteremtést tűzte ki célul.
A gát kettős rendeltetésű. Elsődleges célja az volt, hogy öntözővizet szolgáltasson a több mint 400 000 hektárnyi terméketlen területnek, mely Washington állam közepén terült el, ahol a talaj tulajdonképpen megfelelő lett volna, csak víz kel¬lett termékennyé tételéhez. A másik cél a villamos áram termelése volt, melynek egy részét az öntöző¬szivattyúk működtetéséhez akarták felhasználni.
Évmilliókkal ezelőtt egy Kanadából dél felé haladó gleccser elvágta a Columbia útját, és új mederbe kényszerítette. Ezt az új medret a fo¬lyó idővel 270 méter mélyre, 8 kilométer széles¬re és 80 kilométer hosszúra vájta ki; a gleccser később visszahúzódott, és ekkor a folyó is visszatért eredeti medrébe. Az otthagyott me¬derből lett a kiszáradt „Grand Coulee".
A tervezők egy hatalmas betongátat emeltek a folyón, mellyel egy 240 kilométer hosszú, Ka¬nada felé elnyúló tavat duzzasztottak, és két ki¬sebb földgátat is terveztek, melyekkel víztározót alakítottak ki az öntözővíz tárolására. Mivel a gleccser megemelte a folyó vízszintjét, a Grand Coulee-víztározó mintegy 90 méterrel az alsó tó legmagasabb vízállása fölött van, ezért szivaty¬tyúk kellenek a víz átemeléséhez. A vizet innen csatornák osztják el a fennsík száraz földjeire.
A főgát kolosszális méretű. Hosszúsága 1252 méter, magassága 165 méter, ami egy 46 emeletes épületnek felel meg. 7 685 750 köbméter betont használtak fel hozzá, és 105 méterrel emelték meg a folyó szintjét. A gát kizárólag nagy tömegével áll ellen a víz nyomásának, mivel a folyó túl széles ahhoz, hogy ívgátat lehessen építeni rajta. Az elő¬zetes tervezés 1933-ban kezdődött, az első építési szerződést ennek az évnek a végén kötötték meg.
Hogy biztos alapokra épülhessen, először át¬meneti közgátakat építettek acélcölöpökből és fából, hogy elkeskenyítsék a folyót és szabaddá tegyék a talaj alatti kőzetréteget. Két U-alakú közgát készült, egy-egy mindkét parton, a folyó¬nak mindössze 150 méteres rést hagytak. A köz¬gátakon belüli területekről kiszivattyúzták a vi¬zet, így a felszínre került a kőzetréteg. Ezután kívülről befelé haladva elkezdték építeni a be¬tongátakat, egyes alacsonyabb részeket meg¬hagyva túlfolyónak. Ezt követte két további köz¬gát megépítése, a gát alatt és fölött. A vizet a túl¬folyón átvezetve szárazzá tették a folyó közpon¬ti részét, hogy meg tudják építeni a betongát utolsó 150 méterét.
A betont 15 x 15 méteres tömbökben öntötték ki a teljes magasság eléréséig. A tömböket egy¬szerre 1,5 méterrel növelték, aztán 72 órán át hagyták érlelődni.
Az érlelődés kémiai folyamatai hőt termel¬nek. Ha ezt nem csökkentik, akkor egy ilyen nagy betonépítmény hőmérséklete hónapok alatt jelentősen megnő, és a beton tágulni kezd. Amikor az érlelődés teljesen befejeződik, és a hőmérséklet csökkenni kezd, a beton összehúzó¬dik, ami repedéseket okozhat. Hogy ezt meg¬akadályozzák, speciális hűtőcsöveket építettek be 2,5 centiméter vastag acélcsövekből, amikbe hűtővizet pumpáltak.
Amikor a betontömbök végül teljesen lehűltek és megszilárdultak, a köztük lévő kis réseket, melyeket az összehúzódás okozott, úgy töltötték ki, hogy cementet és híg gipszhabarcsot pumpáltak közéjük egy csőrendszeren keresztül, melyet szintén a beton öntésekor helyeztek el. Az összehúzódás igen kis mértékű volt, de a gát tel¬jes hosszában összesen 20 centimétert tett ki. A gipszhabarcs eltömte a réseket, és így teljesen vízzáróvá tette a gátat.
Építés közben felmerült egy újabb probléma is, amit szokatlan módon oldottak meg. A gát keleti végében a kőzetréteg feltárásakor nagy mennyiségű folyékony agyagot találtak, mely előrenyomult, és sehogy sem tudták megállítani. Fából és betonból próbáltak akadályokat képezni, de hiába. Az agyag 140 000 köbméternyi volt, tehát az eltávolítása rengeteg pénzbe és időbe került volna. A mérnököknek végül az az ötletük támadt, hogy az agyag szélét körben megfagyasztják, s gátat képeznek vele. Egy 5 kilométer hosszúságú csövet helyeztek el körben az agyagtömeg szélénél, és nulla Fahrenheit (- 18 Celsius) fokon sóoldatot cirkuláltattak benne. Ez megfagyasztotta az agyag szélét, és hat méter vastag,13 méter mély és 33 méter hosszúságú akadályt képezett.
1936 augusztusa és 1937 áprilisa között egy jéggyár tartotta állandóan fagyott állapotban az agyagot, amíg a gát meg nem haladta az agyag¬réteg szintjét. Ezután kikapcsolták a fagyasztást, és hagyták újból megolvadni az agyagot. Az egész művelet 35 000 dollárba került, de sokkal többet sikerült megtakarítani vele.
A gát által elrekesztett tóban annyi víz van, hogy 90 000 liter jutna az Egyesült Államok min¬den egyes polgárára. A Columbia olyan bővizű, hogy két hónap alatt megtölti a tavat, áradás ide¬jén akár egy hónap alatt is. A folyó mindkét o dalán erőműveket építettek, melyek kezdetbe 1920 megawattot termeltek. Az innen származó villamos energiával működtetik a 12 szivattyút melyek a folyó nyugati oldalán helyezkednek el, a gát mögött. A szivattyúk kapacitása 50 köbméter másodpercenként, ami 48 000 hektár öntözésére elegendő.
A szivattyúk 4 méter átmérőjű csővezetéken átjuttatják a vizet a magasabb víztározóba mely a Grand Coulee felső részén épült. Két 3 méter magas földgátat emeltek, egyet 3 kilométerre a Grand Coulee-gától, egy másikat pedig Coulee City közelében. E két gát között alakították ki a 41 kilométeres víztározót, melyet az alsó tározóból, 90 méterről felszivattyúzott vízzel töl¬töttek fel. A víz innen két főcsatornába folyik, a 160 kilométeres keletibe és a 240 kilométeres nyugatiba, ahonnan rövidebb csatornaleágazá¬sok osztják el a földeken.
1970 óta új tervezeten dolgoznak a vízi erőmű teljesítményének növelésére. A keleti részén le¬bontottak egy 75 méteres szakaszt, és egy új gá¬tat építettek a régihez kapcsolódva, a folyás irá¬nyában kissé ferdén. Az új turbinák ezen az új gá¬ton épülnek, ami sokkal egyszerűbb megoldás, mintha lebontották volna a régit, és azután cserél¬ték volna ki az 1930-as években beépített turbiná¬kat. Az eredeti gát felesleges részét úgy távolítot¬ták el, hogy először egy közgátat építettek, hogy elszigeteljék a vizet, aztán óvatosan, egyenként kibontották a betontömböket. A felújított erőmű teljesítménye 10 080 megawatt lesz.

A CSING SI HUANG-TI SIRJA

1974 márciusában az ősi kinai fővárostól, Hsziantól 28 kilóméterre fekvő Jan-zsaj kommuna munkásait igen aggasztotta, hogy a szárasság miatt odaveszhet az egész termésük. Viz után kutatva egy mély kút ásásába fogtak- ennek köszönhető hogy napvilágra került a XX. század egyik legcsodálatosabb régészetib lelete. Először csak néhány töredezett tettakotta szobor került, melyek katonákat és lovakat ábrázoltak.
A régészek azóta egy egész hadseregnyi agyagkatonát ástak ki, és úgy vélik, összesen vagy 8000 szobor rejtőzhet a föld alatt. A figurák az életnagyságúnál valamivel nagyobbak, megdöbbentő részletességgel mintázták meg őket, és több mint 2000 éve kerültek a föld alá. Ezek a szobrok bepillantást nyujtanak abba a korba, amikor az egységesitett Kina első császára,Csin Si Huang-ti uralkodott.
A katonaszobrok azért készültek, hogy őrizzék a császár sirját, és kiséretéül szolgáljanak a másvilába vezető úton. A császár i.e.259-ben született, és 13 esztendősen , i.e.246 került a Csin fejedelemség trónjára. Fiatal kora ellenére szinte azonnal belefogott saját pompás siremlékének, halál utáni otthonának megépitéséhez. A császár csak harminchat évvel később került a sirba. Az ő nevéhez fűződik a Nagy Fal végleges formájának létrehozása. Hadseregének katonai kardokkal és bronzhegyű nyilakkal voltak felfegyverkezve, és olyan erős ijakkal, hogy a belőlük kilőtt nyilak a páncélon is áthaladtak. Az ijak szerkezete olyan bonyolult volt, amilyen Európában csak több évszázaddal később jelent meg.
Csin Si Huang-ti élete során több palotát épitett, valamint egy hatalmas mauzóleumot, melynek feltárása még várat magára. A krónikákból tudjuk, hogy a 75 méter magas földhalom allatt egy sirkamra található melynek mennyezete a csillagokat jelképező gyöngyökkel van kirakva, kőpadlója pedig a Csin birodalom térképét ábrázolja, melyen a folyók higanyból készültek. A sirkamrát telerakták kincsekkel, és a bejáratnál csapdát állitottak, kifeszitett ijakat helyeztek el, melyek maguktól kilőtték a nyilakat, ha valaki megpróbált behatolni. Ide temették el a császárt i.e.209-ben. Elevenen mellétemették feleségeit- akik közül egyik sem szült neki gyermeket-, és a mesterembereket is, akik ismerték a sirkamra titkait.
Hogy mi igaz ezekből a legendákból, azt csak akkor fogjuk megtudni, ha megtörténik a sirkamra feltárása. A terrakotta hadsereget melynek az volt a szerepe, hogy őrizze a sirt, kb.1 kilóméterrel északra találtaák a mauzóleumtól. Minden figura arcal a bejárat felé néz, talán mert a császár abból az irányból, a meghóditott hat fejedelemségtől várt esetleges bosszú hadjáratokat. A császár halála után három évvel egy lázadó hadvezér, Hsziang Jü kifosztotta a sirt, és a terrakotta hadsereget is felfedezte a föld alatti üregben. Megparancsolta, hogy boncsák ki az üreg boltozatát , de az beomlott, és a föld betemette a szobrokat.
A szobrokat három különálló üregben fedezték fel. A legnagyobb mintegy 6000 figurát tartalmaz és több mint 100 lovat. Az üreg 130 méter hosszú, 35 méter széles és 4 méter mély. A padlózat táglával van kirakva, és az üregen belül több árkot illetve folyosót vájtak ki, ezeket agyagfalak válasszák el egymástól., mennyezetüket eredetileg gerendák tartották, köztük gyékényfonatok, gipsz- és földréteg váltakoztak. Ez idáig mintegy 1000 katonát és24 lovat hoztak a napvilágra, ami csak töredéke annak ami még az üregben van. A lovak négyessével vannak felállitva, és eredetileg fából készült szekereket húztak, melyekből nem sok maradt fenn. A másik két üreg is hasonló, de kisebb, a másodikban kb.1000 katona található, a harmadikban 68. A harmadik üreg elrendezéséből ugy tűnik, ezek a szobrok ábrázolhatták a hadsereg vezérkarát.
A szobrok magassága 1,70 méter és 2 méter között váltakozik, ami valamivel több, mint az akkori átlagmagasság. A figurák részben öntőformákban, részben kézi formázással készültek.
Egyes tudósok az arckifejezésük alapján 30 csoportba sorolják a szobrokat, de tiz fő csoport egyértelműen elkülönithető. Ezeket kinai irásjegyekről nevezték el, melyekre az arcvonások emlékeztetnek. Egyesek félelmeteseknek tünnek, mások merevek bátorságot és elszántságot sugallnak. Más figurák arca vidámságot, önbizalmat, töprengést vagy bölcsességet fejez ki.
A katonák fegyverzetét és páncélzatát is gondosan kidolgozták, hogy a szobrászok jól ismerték a Csin-korszakra jellemző fegyvereket. A lovak ivelt lábai, karcsú bokái, táguló orrcimpái is nagy alapossággal és ügyességgel készültek.
A Csin Si Huang-ti hadsereg elkészitése több száz mesterember többévi munkájába kerülhetett. Ha az volt a célja a hadseregnek hogy őrizze a császárt halálában, ebben kudarcot vallott, nekünk azonban nagy segitséget nyujtott abban, hogy megismerjük mi volt a legelső kinai császár idején.

A CN-TORONY

Toronto belvárosának látképét egy torony ural¬ja, mely karcsún magaslik a környező irodaépü¬letek fölé. A CN-torony a modern televíziós kor¬szak alkotása, a Canadian National Railways építtette, hogy megszüntessék a szellemképet, mely a környéken sok helyütt tönkretette a tele¬víziónézők szórakozását. De ennél jóval többet sikerült elérniük. A torony ma Toronto újra meg¬talált önbizalmának jelképe, a világ legmaga¬sabb támaszték nélküli építménye, melyet éven¬te mintegy kétmillió turista keres fel.
A torony az alapzattól a villámhárító csúcsáig 545 méter magas. Súlya 130 000 tonna, beton és acél alapzata egy speciálisan elsimított,15 méter vastag agyagpalarétegen nyugszik. Az építkezés 1973. február 6-án vette kezdetét, és mindössze 40 hónapig tartott. Összesen 57 millió dollárt köl¬töttek rá. A torony lábazatának keresztmetszete Y alakú, teste felfelé enyhén karcsúsodik. 330 mé¬teres magasságban kigömbölyödik, ott valójában egy hétemeletes épület, a Skypod található, mely¬ben a televíziós adás sugárzáshoz szükséges be¬rendezések mellett egy forgó étterem, két kilátó¬terasz, egy nightclub és két mozi kapott helyet. Még feljebb, szédítő 450 méteres magasságban újabb kilátóterasz van, a kétemeletes Space Deck, melynek ablakai kidomborodnak, úgyhogy a me¬részebbek a lábuk alatt is lenézhetnek a mélység¬be, ami hátborzongató élmény; tiszta napokon akár 160 kilométerre is ellátni innen.
A tornyot úgy készítették, hogy igen jó minősé¬gű betont öntöttek egy hatalmas öntőformába, melyet emelőkkel megtámogattak, majd fokoza¬tosan, centiméterről centiméterre feljebb emeltek. Mivel az építés nagyon gyorsan haladt - naponta akár 6 métert is -, a beton szilárdságának ellenőr¬zésére nem alkalmazhatták a hagyományos tech¬nikát (amihez meg kellett volna várni a hét napot, amíg a beton megszilárdul), ezért speciális gyors¬teszteket dolgoztak ki. Különös figyelmet fordítot¬tak arra, hogy a torony semmiképp ne dőljön meg. Az ólom ingasúlyon kívül (ez a 120 kilogramm súlyú henger egy dróton függött a torony hat¬szögletű középponti üregében) két óránként op¬tikai műszerekkel is ellenőrzést végeztek. Ennek eredményeképp az 545 méteres torony mindössze 7 centiméterrel tér el a tökéletes függőlegestől.
A legfelső 100 méter egy acél adótorony, mely 39 elemből épült, ezeket egy S64E Sikorsky heli¬kopterrel emelték a helyükre. A munka három és fél hétig tartott, míg hagyományosabb módsze¬rekkel akár hat hónapot is igénybe vehetett volna.
A tornyot úgy tervezték meg, hogy az elkép¬zelhető legkatasztrofálisabb időjárást is elviselje. Becslések szerint ha egy 200 kilométer/órás szélvihar amely minden ezer évben egyszer fordul elő is lenne a torony stabil maradna akár ennél kétszer erősebb szélnek is képes lenne ellenállni. Ha valaki elég bátor lenne ahhoz, hogy 200 kilo¬méter/órás szélben felmenjen a Skypod-ba, mint¬egy húsz centiméteres kilengést érezne, bár ez olyan lassú volna, hogy tulajdonképpen alig ven¬né észre. Az acél televíziós adótorony már jobban meghajolna, 2,5 méteres távon lengene ide-oda, ezért különleges ólom ellensúlyokat építettek be, hogy csillapítsák a kilengést. A toronyból cso¬dálatos végignézni egy nagy vihart, mivel a szomszédos épületek villámhárítójaként is szolgál. Minden évben legalább 60 alkalommal csap belé a villám, de biztonságosan földelték.
Az ilyen magas építmények egyik fő veszé¬lye, hogy a nagy magasságban könnyen jégréteg rakódhat le. A moszkvai Osztyankinó-toronyról például, mely a világon a második legmagasabb, gyakran olvadó jégtáblák zuhannak le, ami élet¬veszélyes az alatta elhaladókra. Torontóban ezt úgy védték ki, hogy a legkényesebb helyeken, mint például a Skypod tetejének kiálló szegélyé¬nél, jégmentes felületet képeztek ki. Egyes ré¬szeken fűtőszálakat építettek be, másutt sima és fényes felületű műanyag lapokat helyeztek el, melyeken a jég nem tud megtapadni.
A látogatókat szállító liftek 360 métert tesznek meg percenként, ami egy felszállni készülő su¬gárhajtású repülőgép sebességének felel meg. A lift sebességét igen gondosan állapították meg, hogy még élvezhető legyen, s ne okozzon hány¬ingert vagy ájulást. A fülke üvegfalú, az utasok gyönyörködhetnek a kilátásban. A lifteknek sa¬ját áramforrásuk van, a tornyot veszélyhelyzet esetén nagyon gyorsan ki lehet üríteni, de a láto¬gatók megnyugtatására egy 2570 fokból álló lép¬csőt is beépítettek.
A torony sok merész és bolondos rekord szín¬helye volt. Az első, aki ejtőernyővel leugrott róla, az egyik építőmunkás, Bill Eustace volt, 1975. november 9-én, s az állásával fizetett. 1979-ben Patrick Bailie-nek sikerült 330 méter magaságból ledobnia egy tojást egy speciálisan megtervezett hálóba, anélkül, hogy összetört volna.

A CHOOZ B ATOMERŐMŰ

Nincs még egy területe a műszaki tudományok¬nak, ahol ennyire összefüggenének egymással a leghatalmasabb erők és a legaprólékosabb pre¬cizitás, mint az atomerőművekben, ezekben az óriási, több milliárd forintot érő gépezetekben, melyeknek akkora a teljesítménye, hogy akár egy nagyvárost is képesek ellátni elektromos árammal. Ugyanakkor egy órásmester aprólé¬kos mukájával kell összeállítani őket, és olyan steril körülmények között, mint egy műtőben. A legnagyobb atomerőmű Európában a Chooz B, melynek két reaktora 2800 megawattot ter¬mel, a franciaországi Meuse folyó egy kanyaru¬latában helyezkedik el, a belga határ közelében.
Az 1979 óta eltelt évek korántsem voltak problémamentesek. Az 1979-ben a Three Mile szigeteken, majd 1986-ban Csernobilban bekö¬vetkezett balesetek felhívták a figyelmet a tech¬nológiai hibák kockázataira, és arra, hogy az atomerőművek hasznáért nagy árat kell fizetni. Sok ország teljesen be is szüntette az építésüket. Franciaország azonban még ekkor sem, mivel területén sok urán található, szén- és olajkészletei viszont szűkösek; ezért az 1970-es években egy nagyszabású atomenergia-programba kezdtek.
1973-ban Franciaország alig egynegyedét ter¬melte meg saját energiaszükségletének.1986-ban már 46%-át, és arra számítanak, hogy a 90-es években az arány meg fogja haladni az 50%-ot. Mindezt a tengerparton és a főbb folyók mel¬lett épített atomerőművekkel érték el. Ma több mint 50 atomreaktor működik a területén. A há¬rom legnagyobbat most építik, ezek Chooz mel¬lett találhatók a Meuse, illetve Civaux közelé¬ben a Vienne folyó mellett. Chooznál, ahol már van egy jóval kisebb erőmű, a Chooz A, két 1400 megawatt teljesítményű reaktor fog állni, Civaux-nál pedig egy.
Az, hogy Franciország sikereket ért el egy ilyen költséges atomprogrammal, annak köszönhető, hogy mindenütt ugyanolyan típusú reaktort épí¬tettek, fokozatosan növelve a méreteket, és így egyre több tapasztalatra tettek szert az összesze¬relésükben. A víznyomásos reaktor, melyet a Wes¬tinghouse fejlesztett ki az Egyesült Államokban, annak a reaktornak nagyobb változata, melyet az atommeghajtású tengeralattjárókban használnak. A franciák ezt a modellt vették át, és azóta jelentő¬sen továbbfejlesztették.
Az alapvető alkotóelemek minden atomerő¬műben azonosak: az urán mint fűtőanyag, több¬nyire urán-dioxid formájában; a nukleáris reakció által keltett hőt csökkentő hűtőanyag, mely gőzt termel; és a moderátor, melynek az a funkciója, hogy lelassítsa a nukleáris hasadás által termelt neutronokat, és növelje a reaktor teljesítményét. A PWR típusú erőművekben rendes vizet hasz¬nálnak mind hűtőanyagnak, mind moderátornak. A fűtőanyag által termelt hőt átvezetik a vízbe egy acélhordozón, a normális légnyomás 130-szoro¬sán. A víz hőmérséklete több mint 3000 fokra nő, de a nagy nyomás miatt nem forr fel. A vízcsöve¬ken átfolyik egy gőzfejlesztőhöz, ahol leadja a hőt egy másik csőrendszernek, melyben szintén víz van. Mivel ez nincs nyomás alatt, a víz itt felforr, és így termelődik a gőz, mely ezután meghajtja az áramot termelő turbogenerátorokat.
A PWR típusú atomerőművek legkritikusabb alkatrésze a nyomásszabályozó tartály, mert ha ez meghibásodik és szivárogni kezd, akkor nagy mennyiségű radioaktív anyag kerülhet a reaktor¬épületbe, sőt a környezetbe is. A Chooz B erőmű¬ben különleges nyomásszabályozók vannak, hen¬ger alakúak,13 méter magasak, belső átmérőjük 4,5 méter, majdnem 20 centiméter vastag acélból készültek, a súlyuk 462 tonna. Mindegyiknek a tetejére kupola alakú fedelet csavaroztak, mely a fűtőanyag újratöltésénél lecsavarozható - ez éven¬te egyszer történik. A nyomásszabályozónak és a hűtőfolyadékot vezető csőrendszereknek a leg¬magasabb követelményeknek kell megfelelnie.
A nyomásszabályozó tartály belsejében fűtő¬rudak találhatók, melyeknek mindegyike kb. 4,2 méter hosszú és egy centiméter átmérőjű. A ru¬dak belsejében urán-oxid golyócskák vannak, me¬lyekben a hasadó uránium-235 arányát mester¬ségesen 3%-ra növelték. A rudakat egységekbe rendezték, melyek egyenként 264 darabot tartal¬maznak. A Chooz B reaktorban 205 ilyen egység van - összesen 54120 uránrúd. Ezek foglalják el a nyomásszabályozó tartály alsó felét, hengeres védőburkolattal körülvéve. A csöveken fölül ér¬kező víz lefolyik a nyomásszabályozó aljába, a burkolat és a falak kőzé, majd újból felfelé áram¬lik a rudak közötti réseken. Eközben a víz lehűti a rudakat, és felmelegszik, mielőtt egy másik cső¬rendszeren át eljutna a gőzturbinákhoz.
A PWR típusú erőmű roppant bonyolult szer¬kezet; a hőt aránylag kis helyen termeli, ezért gondoskodni kell róla, hogy a víz állandóan ára¬moljon, mert másképp a reaktor túlmelegedhet és megolvadhat. A hűtőfolyadéknak a reaktor leállása után is áramolnia kell, mivel a radioaktív bomlás is intenzív hőleadással jár. A PWR típusú erőművek ezért mindig fel vannak szerelve tar¬talék hűtőrendszerekkel is.
A Chooz B reaktorai fölé tornyosuló sokkal nagyobb építmények a hűtőtornyok. A termodi¬namika törvényei szerint a nukleáris fűtőanyag által termelt hőnek nem a teljes egésze alakul át elektromos árammá, így több mint felétől meg kell szabadulni. A hűtőtornyoknak az a rendel¬tetése, hogy csökkentsék a víz hőmérsékletét, és átadják a hőt a levegőnek. A levegő alul lép be, és felfelé száll, a kémény-effektus miatt. Eközben a meleg vizet ráspriccelik a lemezekre, melyek között a felszálló levegő elhalad. A levegő felme¬legszik, és a torony tetején vízgőzzel teli felhő formájában távozik, s ennek következtében a víz lehűl. A lehűtött vizet a Meuse folyóba eresztik; mivel még ekkor sem egészen hideg, a folyó hő¬mérsékletét 1 fokkal megemeli. Az Electricité de France szerint ez olyan csekély, hogy nincs sem¬milyen hatással a folyó élővilágára.
Az erőmű utolsó fontos alkatrésze a turbógene¬rátor, mely a gőzt elektromos árammá alakítja. A Chooz B turbógenerátorai a legnagyobbak közé tartoznak, melyek valaha is épültek. 1400 mega¬wattot tudnak termelni, a súlyuk 3150 tonna. A generátor egyik végén egy gőzturbina van, itt a gőz lapátokon halad keresztül, és percenként 1500 fordulattal megforgatja őket. A gépezet másik vé¬gén ugyanehhez a tengelyhez egy áramfejlesztő csatlakozik, ez termeli az elektromos áramot.
A Chooz B teljes megépítése tíz évet vesz igénybe, és az 1985-ös árakkal számolva becslé¬sek szerint 15 000 millió frankba (2640 millió dol¬lárba) fog kerülni. Az építkezés 1982 júliusában kezdődött, az első reaktort 1991-ben, a másodi¬kat 1993-ban helyezték üzembe.

A KRISTALYPALOTA

Keves epulet van a vilagon, melyet olyan gyorsan terveztek volna meg, es olyan nyaktoro tempoban epitettek volna fel mint a kristalypalotat. Attol a pillanattol, hogy Joseph Paxton fejeben megfogant az epulet terve, addig a napig, amikor 1851-ben Viktoria kiralyno megnyitotta a csarnokban a Nagy Kiallitast, alig egy esztendo telt el. A kristalypalota tobb mint ketszerakkora volt, mint a Szent Pal-Szekesegyhaz, 7,6 hektart foglalt el a Hyde park teruletebol, kozponti kereszthajojaban kenyelmesen elfert egy tobb mint harminc meter magas szilfa. A szerkezethez 4500 tonnanyi kovacsolt-, es ontottvasat es 300000 uvegtablat hasznaltak fel. A terv forradalmian ujszerű volt, a modern acelkeretes epuletek elofutara. Maga az epites mindossze het honapba telt.
Paxton a Hyde parkban megnezte a helyszint, es a szemle megerositette abban az elhatarozasaban,. Hogy a meleghaz egy joval nagyobb valtozatat fogja felepiteni. Az ilyen szerkezetnek szamos elonye van: gyorsan felepitheto, mivel habarcs es gipsz nelkul keszul, szaradnis sem kell, rendkivul konnyen lebonthato, es akar masutt is felallithato. Paxton harom nappal kesobb elkeszitette elso vazlatait, melyek mar tartalmaztak a terv fo vonasait: hatalmas oszlopok altal megtamasztott negyszogletes epuletet abrazoltak. Ugy tervezte, hogy a tarto ozlopok vasbol lesznek, a falak uvekbol. Paxton epulete 320 kilometernyi uvegtablakerettel, 3300 vasoszloppal, 2150 koszorugerendaval es 8370 negyzetmeternyi uveggel 150000 fontba kerul.
Ahogy elkezdodott az epitkezes, Paxton tervenek zsenialitasa egyre nyilvanvalova valt. A vasoszlopokat, melyek uregesek voltak, hogy elvezessek a tetorol az esovizet, rendkivul gyorsan fellehetett allitani, es a keresztgerendak elhelyezese is gyorsan ment. A munkasok 16 perc alatt feltudtak allitani harom oszlopot es ket keresztgerendat. A masodik emelet felhuzasahoz a fagerendakba specialis “Paxton-fele csatornakat” vajtak, melyek vizvezeto csatornakent műkodtek alattuk pedig egy kisebb csatorna vezette el a vizet, ami az uveg belso felen kicsapodott.
A kereszthajo tetejenek boltiveit, melyeknek koszonhetoen nem csak egy uvegdoboz lett a csarnok, hanem valoban elegans epulet, felulrol emeltek a helyukre. Ezutan kezdodott meg az uvegezes.