1974 márciusában az ősi kinai fővárostól, Hsziantól 28 kilóméterre fekvő Jan-zsaj kommuna munkásait igen aggasztotta, hogy a szárasság miatt odaveszhet az egész termésük. Viz után kutatva egy mély kút ásásába fogtak- ennek köszönhető hogy napvilágra került a XX. század egyik legcsodálatosabb régészetib lelete. Először csak néhány töredezett tettakotta szobor került, melyek katonákat és lovakat ábrázoltak.
A régészek azóta egy egész hadseregnyi agyagkatonát ástak ki, és úgy vélik, összesen vagy 8000 szobor rejtőzhet a föld alatt. A figurák az életnagyságúnál valamivel nagyobbak, megdöbbentő részletességgel mintázták meg őket, és több mint 2000 éve kerültek a föld alá. Ezek a szobrok bepillantást nyujtanak abba a korba, amikor az egységesitett Kina első császára,Csin Si Huang-ti uralkodott.
A katonaszobrok azért készültek, hogy őrizzék a császár sirját, és kiséretéül szolgáljanak a másvilába vezető úton. A császár i.e.259-ben született, és 13 esztendősen , i.e.246 került a Csin fejedelemség trónjára. Fiatal kora ellenére szinte azonnal belefogott saját pompás siremlékének, halál utáni otthonának megépitéséhez. A császár csak harminchat évvel később került a sirba. Az ő nevéhez fűződik a Nagy Fal végleges formájának létrehozása. Hadseregének katonai kardokkal és bronzhegyű nyilakkal voltak felfegyverkezve, és olyan erős ijakkal, hogy a belőlük kilőtt nyilak a páncélon is áthaladtak. Az ijak szerkezete olyan bonyolult volt, amilyen Európában csak több évszázaddal később jelent meg.
Csin Si Huang-ti élete során több palotát épitett, valamint egy hatalmas mauzóleumot, melynek feltárása még várat magára. A krónikákból tudjuk, hogy a 75 méter magas földhalom allatt egy sirkamra található melynek mennyezete a csillagokat jelképező gyöngyökkel van kirakva, kőpadlója pedig a Csin birodalom térképét ábrázolja, melyen a folyók higanyból készültek. A sirkamrát telerakták kincsekkel, és a bejáratnál csapdát állitottak, kifeszitett ijakat helyeztek el, melyek maguktól kilőtték a nyilakat, ha valaki megpróbált behatolni. Ide temették el a császárt i.e.209-ben. Elevenen mellétemették feleségeit- akik közül egyik sem szült neki gyermeket-, és a mesterembereket is, akik ismerték a sirkamra titkait.
Hogy mi igaz ezekből a legendákból, azt csak akkor fogjuk megtudni, ha megtörténik a sirkamra feltárása. A terrakotta hadsereget melynek az volt a szerepe, hogy őrizze a sirt, kb.1 kilóméterrel északra találtaák a mauzóleumtól. Minden figura arcal a bejárat felé néz, talán mert a császár abból az irányból, a meghóditott hat fejedelemségtől várt esetleges bosszú hadjáratokat. A császár halála után három évvel egy lázadó hadvezér, Hsziang Jü kifosztotta a sirt, és a terrakotta hadsereget is felfedezte a föld alatti üregben. Megparancsolta, hogy boncsák ki az üreg boltozatát , de az beomlott, és a föld betemette a szobrokat.
A szobrokat három különálló üregben fedezték fel. A legnagyobb mintegy 6000 figurát tartalmaz és több mint 100 lovat. Az üreg 130 méter hosszú, 35 méter széles és 4 méter mély. A padlózat táglával van kirakva, és az üregen belül több árkot illetve folyosót vájtak ki, ezeket agyagfalak válasszák el egymástól., mennyezetüket eredetileg gerendák tartották, köztük gyékényfonatok, gipsz- és földréteg váltakoztak. Ez idáig mintegy 1000 katonát és24 lovat hoztak a napvilágra, ami csak töredéke annak ami még az üregben van. A lovak négyessével vannak felállitva, és eredetileg fából készült szekereket húztak, melyekből nem sok maradt fenn. A másik két üreg is hasonló, de kisebb, a másodikban kb.1000 katona található, a harmadikban 68. A harmadik üreg elrendezéséből ugy tűnik, ezek a szobrok ábrázolhatták a hadsereg vezérkarát.
A szobrok magassága 1,70 méter és 2 méter között váltakozik, ami valamivel több, mint az akkori átlagmagasság. A figurák részben öntőformákban, részben kézi formázással készültek.
Egyes tudósok az arckifejezésük alapján 30 csoportba sorolják a szobrokat, de tiz fő csoport egyértelműen elkülönithető. Ezeket kinai irásjegyekről nevezték el, melyekre az arcvonások emlékeztetnek. Egyesek félelmeteseknek tünnek, mások merevek bátorságot és elszántságot sugallnak. Más figurák arca vidámságot, önbizalmat, töprengést vagy bölcsességet fejez ki.
A katonák fegyverzetét és páncélzatát is gondosan kidolgozták, hogy a szobrászok jól ismerték a Csin-korszakra jellemző fegyvereket. A lovak ivelt lábai, karcsú bokái, táguló orrcimpái is nagy alapossággal és ügyességgel készültek.
A Csin Si Huang-ti hadsereg elkészitése több száz mesterember többévi munkájába kerülhetett. Ha az volt a célja a hadseregnek hogy őrizze a császárt halálában, ebben kudarcot vallott, nekünk azonban nagy segitséget nyujtott abban, hogy megismerjük mi volt a legelső kinai császár idején.
2009. április 9., csütörtök
A CN-TORONY
Toronto belvárosának látképét egy torony ural¬ja, mely karcsún magaslik a környező irodaépü¬letek fölé. A CN-torony a modern televíziós kor¬szak alkotása, a Canadian National Railways építtette, hogy megszüntessék a szellemképet, mely a környéken sok helyütt tönkretette a tele¬víziónézők szórakozását. De ennél jóval többet sikerült elérniük. A torony ma Toronto újra meg¬talált önbizalmának jelképe, a világ legmaga¬sabb támaszték nélküli építménye, melyet éven¬te mintegy kétmillió turista keres fel.
A torony az alapzattól a villámhárító csúcsáig 545 méter magas. Súlya 130 000 tonna, beton és acél alapzata egy speciálisan elsimított,15 méter vastag agyagpalarétegen nyugszik. Az építkezés 1973. február 6-án vette kezdetét, és mindössze 40 hónapig tartott. Összesen 57 millió dollárt köl¬töttek rá. A torony lábazatának keresztmetszete Y alakú, teste felfelé enyhén karcsúsodik. 330 mé¬teres magasságban kigömbölyödik, ott valójában egy hétemeletes épület, a Skypod található, mely¬ben a televíziós adás sugárzáshoz szükséges be¬rendezések mellett egy forgó étterem, két kilátó¬terasz, egy nightclub és két mozi kapott helyet. Még feljebb, szédítő 450 méteres magasságban újabb kilátóterasz van, a kétemeletes Space Deck, melynek ablakai kidomborodnak, úgyhogy a me¬részebbek a lábuk alatt is lenézhetnek a mélység¬be, ami hátborzongató élmény; tiszta napokon akár 160 kilométerre is ellátni innen.
A tornyot úgy készítették, hogy igen jó minősé¬gű betont öntöttek egy hatalmas öntőformába, melyet emelőkkel megtámogattak, majd fokoza¬tosan, centiméterről centiméterre feljebb emeltek. Mivel az építés nagyon gyorsan haladt - naponta akár 6 métert is -, a beton szilárdságának ellenőr¬zésére nem alkalmazhatták a hagyományos tech¬nikát (amihez meg kellett volna várni a hét napot, amíg a beton megszilárdul), ezért speciális gyors¬teszteket dolgoztak ki. Különös figyelmet fordítot¬tak arra, hogy a torony semmiképp ne dőljön meg. Az ólom ingasúlyon kívül (ez a 120 kilogramm súlyú henger egy dróton függött a torony hat¬szögletű középponti üregében) két óránként op¬tikai műszerekkel is ellenőrzést végeztek. Ennek eredményeképp az 545 méteres torony mindössze 7 centiméterrel tér el a tökéletes függőlegestől.
A legfelső 100 méter egy acél adótorony, mely 39 elemből épült, ezeket egy S64E Sikorsky heli¬kopterrel emelték a helyükre. A munka három és fél hétig tartott, míg hagyományosabb módsze¬rekkel akár hat hónapot is igénybe vehetett volna.
A tornyot úgy tervezték meg, hogy az elkép¬zelhető legkatasztrofálisabb időjárást is elviselje. Becslések szerint ha egy 200 kilométer/órás szélvihar amely minden ezer évben egyszer fordul elő is lenne a torony stabil maradna akár ennél kétszer erősebb szélnek is képes lenne ellenállni. Ha valaki elég bátor lenne ahhoz, hogy 200 kilo¬méter/órás szélben felmenjen a Skypod-ba, mint¬egy húsz centiméteres kilengést érezne, bár ez olyan lassú volna, hogy tulajdonképpen alig ven¬né észre. Az acél televíziós adótorony már jobban meghajolna, 2,5 méteres távon lengene ide-oda, ezért különleges ólom ellensúlyokat építettek be, hogy csillapítsák a kilengést. A toronyból cso¬dálatos végignézni egy nagy vihart, mivel a szomszédos épületek villámhárítójaként is szolgál. Minden évben legalább 60 alkalommal csap belé a villám, de biztonságosan földelték.
Az ilyen magas építmények egyik fő veszé¬lye, hogy a nagy magasságban könnyen jégréteg rakódhat le. A moszkvai Osztyankinó-toronyról például, mely a világon a második legmagasabb, gyakran olvadó jégtáblák zuhannak le, ami élet¬veszélyes az alatta elhaladókra. Torontóban ezt úgy védték ki, hogy a legkényesebb helyeken, mint például a Skypod tetejének kiálló szegélyé¬nél, jégmentes felületet képeztek ki. Egyes ré¬szeken fűtőszálakat építettek be, másutt sima és fényes felületű műanyag lapokat helyeztek el, melyeken a jég nem tud megtapadni.
A látogatókat szállító liftek 360 métert tesznek meg percenként, ami egy felszállni készülő su¬gárhajtású repülőgép sebességének felel meg. A lift sebességét igen gondosan állapították meg, hogy még élvezhető legyen, s ne okozzon hány¬ingert vagy ájulást. A fülke üvegfalú, az utasok gyönyörködhetnek a kilátásban. A lifteknek sa¬ját áramforrásuk van, a tornyot veszélyhelyzet esetén nagyon gyorsan ki lehet üríteni, de a láto¬gatók megnyugtatására egy 2570 fokból álló lép¬csőt is beépítettek.
A torony sok merész és bolondos rekord szín¬helye volt. Az első, aki ejtőernyővel leugrott róla, az egyik építőmunkás, Bill Eustace volt, 1975. november 9-én, s az állásával fizetett. 1979-ben Patrick Bailie-nek sikerült 330 méter magaságból ledobnia egy tojást egy speciálisan megtervezett hálóba, anélkül, hogy összetört volna.

Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)