1942-43 telén a Volga folyó partján, Sztálingrádnál zajlott a II világháború egyik döntő csatája. a leghevesebb harcok egy dombon folytak, a város központjától északra. A domb ma is uralkodik a város felett, melynek nevét Sztálin halála és gaztetteinek nyilvánosságra kerülése után Volgrádra változtetták. Ezen a dombon áll az egykori Szovjetunió leghatalmasabb háborús emlékműve, az orosz hazát jelképező vasbeton nőalak, Jevgenyij Vucsetics alkotása, mely a világ egyik legnagyobb alakos szobrara talapzatról a kard hegyéig 81 méter magas.Csak a rozsdamentes acélból készült kard hossza 27 méter, súlya pedig 14 tonna.
A szobor a város minden pontjából jól látható. A nőalak csak egy része egy háborús emlékműegyuttesnek. A kompoziciót Vucsetics tervezte, aki 1959-ben megnyerte a pályázatot, melyet a sztálingrádi csatában elhunytakat dicsöitő emlékmű megalkotására irtak ki. Az emlékmű felépitése nyolc évig tartott, 1967.október 15-én leplezték le.
Az 1974-ben elhunyt Vucsetics számtalan szobrot készitett a szovjet nép és a Nagy Honvédő Háborúban elért győzelem dicsőitésére. Több mint negyven mellszobrot mintázott szovjet tábornokokról, tisztekről és katonákról, és legalább tiz városban állnak emlékművei.
A volgográdi emlékmű didaktikus és könyörtelen alkotás-kőbe faragott központi bizottsági beszéd. Az emlékműegyüttes a hegy lábánál kezdődik, a Lenin-sugárúton. Egy kőfalon domborművet láthatunk, mely a hegynek induló emberek menetét ábrázolja, kezükben virágokat, koszorúkat és zászlókat visznek a halottak emlékére. A menet élén egy férfi halad, előremutat a hegy felé, mellette egy lány kezében virágcsokorral. Egy lépcső felé indulnak, mely egy sétányhoz vezet. Ahogy elindulunk a sétányon, máris felbukkan a Haza szobra a hegy tetején. A nőalak a Volga felé mutat, és mintha valamit kiáltana. Nem nehéz megfejteni mi is lehet ez az üzenet: a Haza felszólitja gyermekeit az ország védelmére.
Mielőtt a hegy tetejére érnénk, még elhaladunk egy idealizált vöröskatonát ábrázoló szobor mellett, aki derékig meztelen, és egyik kezében gránitot tart, a másikban pedig gépfegyvert.A figura 12 méter magas, és Vucsetics ezt a cimet adta neki:“Küzdeni mindhalálig”. A szocialista realizmus eme alkotása mögött két óriási falat állitott fel, melyek egy hatalmas romot formáznak:50 méter hosszúak és 18 méter magasak. Az emlékmű következő része, a Hősök tere, azután elérkezünk a Dicsőség Csarnokához ami belül csupa pompa. A Dicsőség Csarnokát egy másik tér veszi körül, a Bánat tere. Itt az “Egy anya bánata” cimű szobrot láthatjuk, mely egy halott fia fölé hajló anyát ábrázol. Innen már csak rövid utat kell megtennünk a Haza Emlékművéhez. A kanyargós út mentén a sztálingrádi csatában elesett szovjet hősök sirjai sorakoznak.
Ahogy fölfelé haladunk a kanyargós ösvényen, a szobor mindig más szemszögből tárul elénk. Az egész emlékműegyüttes jellegzetesen szovjet alkotás. Az őszintén hivő kommunisták, és a Nagy Honvédő Háború veteránjai számára megrázó élményjelenet.
2009. augusztus 31., hétfő
2009. május 18., hétfő
A KERESZTES LOVAGOK VÁRA
A Krak des Chevalier, mely sokak szerint a legnagyszerübb a máig fennmaradt középkori vár, a keresztes hadjáratok emlékét örzi, amikor a két évszázadon át tomboló vallási szenvedély emberek ezreit inditotta arra, hogy idegen földön háboruskodjanak. Ez a legnagyobb épitmény amit a keresztesek a Szentföldön épitettek. A mai Sziria területén, egy termékeny sikság fölé emelkedő hegynyúlvány tetején áll.
Mint a többi keresztes erőditmény, Krak is azért épült, hogy védelmezze azokat a területeket, melyeket a XI.század végén sikeresen meghóditottak a Palesztinába özönlő keresztény seregek, melyeknek célja az volt, hogy felszabaditsák a Szentföldet a muzulmánok uralma alól. Az épitkezés nagy része az 1202-es földrengés után történt, mely részben lerombolta a korábbi várat.
A Krak alaprajza koncentrikus, két bástyákkal ellátott fal veszi körül. A kőmüves munka massziv és erős, az alaprajz a legkifonultabb védekező taktikát teszi lehetővé. A falak 40 centiméter magas és helyenkáént fél méter hosszú kövekből épültek.
A három központi torony alatt egy 24 máéter magas, ferde homlokfalazású fal emelkedik a várárok felett, amit viztárolónak is használtak. A fal hajlásszöge elég meglepő, hiszen látszólag csak megkönnyiti a támadóknak, hogy felmásszanak rá. A vár kősziklákra épült és a fal vastagsága 24 méter. A bástyasétányon sok helyütt stegéjező talprések vannak. A krak-i talprések kicsik, alig fél méter szélesek, épp csak egy katona fért el mögöttük.
Hogy az ellenség ne tudja megtámadni a kaput, és ott betörni, a bejárati folyosó nem egyenes, hanem három kanyarban is megtörik, ami lehetetlenné teszi a váratlan rohamot. A bejáratot felvonó hid is védi, valamint várárok, négy kapu, talprések ás kapurostéj. Az északi falnál egy szélmalom állt, melyben gabonát őröltek. A lakomákat és egyébb összejöveteleket anagyteremben tartották, mely a XIII.században ápült. A kápolnában naponta celebráltak latin nyelvű misét.

Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)